Bemutatkozunk
„Ha nincs öröm, nyugalom és könnyűség abban, amit teszel, az még nem feltétlenül jelenti, hogy mást kéne tenned. Elegendő lehet csak máshogyan tenni. A “hogyan” mindig fontosabb, mint a mit. Nézd meg, képes vagy-e sokkal több figyelmet szentelni a tevékenységnek, mint az eredménynek.” / Eckhart Tolle/
Viki vagyok, biológia- technika szakos végzettséggel rendelkező, gyeden lévő anyuka.
Pályakezdésem tanárként egy általános iskolában indult, ahol technikát tanítottam és kézműves foglalkozást is tartottam. Sajnos kikerülve a főiskoláról szembesültem a ténnyel, hogy a mai oktatási rendszer kezdi kikezdeni, leépíteni e szakokat. Minden, ami egy apró kézügyességet, kreativitást fejlesztene, ami egy kis önbizalmat adhatna a gyermeknek ”- ezt én egyedül készítettem…”– lassan nem szerepelnek majd a tanórák soraiban. Pedig nincs is nagyobb élmény egy gyermek számára, amikor saját keze által készített dologgal szaladhat haza, és örvendeztetheti meg családtagjaikat. És valljuk be, nekünk szülőknek, nincs is szebb ajándék.
Pedagógusként a tanórák mellett, többször készítettem iskolai, ünnepi, alkalmi dekorációkat, kisebb báli ajándékokat.
Természetesen mindig azon törtem a fejem, hogyha majd lesz egy gyerekem, hogyan fogom az Ő kis birodalmát kidíszíteni, egyedivé tenni.
Kislányomat várva pocakos kismamaként kezdtem neki a munkának. Minden napra valami kis apróságot terveztem. Jöttek is az ötletek, tervek. Míra megszületésével, már más dolgok érdekeltek: – hogyan tudom kihasználni a kreatív technikákat az Ő testi, értelmi, szellemi fejlődésének elősegítésében?
A gyermekeknél, nem az számít, hogy „mm” pontos legyen valami, „100%- osan” precíz, hanem az alkotás élménye, az együtt alkotás anyával, anya-apa-mama mellett szorgoskodni, lesni mozdulataikat és az eredménynek együtt örülni. Mindenben az örömöt, az egyszerűséget kell keresnünk. Ahogy a mottóban is írtam:
„A “hogyan” mindig fontosabb, mint a mit.
Nézd meg, képes vagy-e sokkal több figyelmet
szentelni a tevékenységnek, mint az eredménynek.”
Szeretném ezen az oldalon megmutatni, hogy én miként használtam ki a különböző kreatív technikákat, egy újabb élményt, ismeretet átadva kislányomnak és másoknak.